2015. március 17. 15:50 - Coco Binky

A meggyilkolt Nyemcov szerelmi afférjai

jevgenyijacsirikova.jpg

Borisz Nyemcov Jevgenyija Csirikova orosz politikussal (A Himki Erdők Védelmében mozgalom vezetője)

 Borisz saját képletét a boldogságról az «Egy lázadó gyónása. Politika mindenféle f*szság nélkül» című könyvben határozta meg.
 – A pasasok Oroszországban kevesebbet érnek, mint a nők, – vélekedett Nyemcov. – 10 százalékuk alkoholista, 10 százalékuk a szexuális kisebbséghez tartozik és 30 százalékuk – impotens. Következtetés: «Hogy a nők többé-kevésbé komfortosabban érezzék magukat, ahhoz egy normális pasasnak két-három nővel kell találkoznia». És ezért kéne törvényesen elfogadni a többnejűséget.

 Más nézeteket képmutatónak és szenteskedőnek tartott. Ennek szellemében nem vette feleségül az akkor még csak színésznőnek készülő Natalja Lapinát. Egy teniszpályán találkoztak – Borisz szerény tudományos munkatársként tevékenykedett, Natasa pedig mindössze 18 éves volt. Nyemcovék egyszobás lakásában találkoztak, ahol Nyemcov az édesanyjával lakott, ha meg a mama otthon volt, – kapualjakban vagy sötét sétányok padjain szeretkeztek. Aztán különváltak útjaik.
 – Ha mi ketten összeházasodtunk volna, az borzalmas lett volna! – mondta Lapina egy 2002-es Express Gazeta interjújában. – Borja – elbűvölő férfi, de egy playboy.

lapina_1.jpg

Natalja Lapina 

lapina_2.jpg

Natalja Lapina

Közvetlen, nyitott fiú
 Legutoljára valószínűleg az iskolában adódtak Borisznak problémái a szebbik nemmel. Reménytelenül szerelmes volt egy kislányba, aki nem viszonozta az érzelmeit. Hogy felhívja magára a lány figyelmét, még a lány apja kocsijának is kilyukasztotta a kerekét! Felnőttként pedig folyamatosan harcolnia kellett a szexuális zaklatások ellen. Például Bozsena Rynszkával (Coco Binky: ukrán szárzamású orosz újságírónő).
– Utolsó kurva! – mondta egyszer Nyemcov telefonon mély átéléssel Szergej Parhomenko liberális újságírónak. – azért mert nem b*sztam meg annak idején,  kipellengérezett engem  az újságja, az «Izvesztyija» lapjain egy teljes éven át. Ráadásul nem is az adott témába vágóan... Rajta, szervezzünk klubot «Ki nem baszta/bassza meg Bozsena Rynszkát!» néven!

bozhena_2.jpg

Bozsena Rynszka 

bozhena.jpg

Bozsena Rynszka

 Amikor ez a beszélgetés valahogy felkerült az internetre, bocsánatot kellett kérnie. Aztán itt a feleség Raisza, aki felé hasonló bocsánatkérésre soha nem volt szükség. Borisz Jefirimovics a fiatal idegen nyelvi végzős hallgatónővel a Nyizsegorodi Kreml étkezdéjében találkozott. A lány éppen egy vaskos újságot olvasgatott a tálcájával sorban állva.
 A fiú értelmes volt, nyitott és nagyon lármás, – emlékszik vissza hivatalos felesége, Zsanna lányának anyja. – Nem építgettem semmiféle terveket vele kapcsolatban. Túl különböző karakterűek voltunk és nekem az jött le, hogy egy teljesen más lány kellene neki, olyan aki inkább hozzávaló.
 Raisza Ahmetovna tévedett, Borisz Jefirimovicsnak nem is egy, de jó sok lány kellett. Nyemcov kormányzósága idején volt románca az akkori NTV-csillag Irina Zajcevával. (Coco Binky: NTV – orosz tévécsatorna.) Ő lett a hőse Irina Zajceva szupernépszerű műsorsorozatának, a «Nyakkendő nélkülnek». Ezután volt egy röpke, ám szenvedélyes románcuk.

raisza.jpg

Raisza és Zsanna

 A szívtipró életében Ira után a tévésztár Arina Sarapova következett (ennek egyébként már megvan 15 éve is, oho-hó!), akivel Borisz még nyilvános eseményeken is megjelent.
 Az ismert nők sorában meg kell említeni persze Irina Hakamada politikusnőt (Jobboldali Erők Uniója) is. (Japán apa, örmény-orosz anya gyermeke.) A svájci Davosban '93-ban egy szállodai szobában laktak. De a hatalom folyosóin legfőképpen arról suttogtak, hogy Borisznak a nagyhatalmú Jelcin lányával, Tatjana Djacsenkóval van viszonya. 1997. tavaszán Tatjana Boriszovna titokban elment hozzá Nyizsnijbe. Találkozásuk egy privát hotel luxus szobájában zajlott. Vajon mit csinálhattak ott, egyedül az ördög tudja. De ezután a randevú után Borisz föderációs szintű politikussá lépett elő.

djacsenko.jpg

Tatjana Djacsenko egészen a miniszterelnök-helyettesi székbe tolta előre Nyemcovot 

irina_hakamada.jpg

Voltak olyan pletykák, miszerint Irina Hakamadával Borisz először repülőgépen szeretkezett

Átlagos méret

 A mi szépfiúnk életében voltak röpke találkák rendes egyszeri hölgyecskékkel, akiknek nevére egy hónap múltával már nem is tudott visszaemlékezni. 1998-ban az Expressz gazetában megjelent egy őszinte interjú egyikével ezeknek a szerencsés hölgyeknek – a nyizsegorodi Marija Belovával. A lány két felsőfokú diplomájával jó ismeretségben volt egy nyizsniji újságíróval, akinek elmesélte ismeretségét szülővárosa ex-kormányzójával – egy csomó szaftos részlettel együtt, hangfelvételre.

 Útjaik egy sportkomplexum szaunájában keresztezték egymást, ahol Mása egy közigazgatásban dolgozó adminisztrátor barátjával volt éppen. Borisz Jefimovicsot Pavel Csicsagov, a segédje és más hivatalnokok is elkísérték. Ismeretségük után pár nappal nagy társasággal Moszkvába mentek és az «Ukrajna» Hotelben szálltak meg.

marija_belova.jpg

Marija Belovával Nyemcov egy szaunában ismerkedett meg

 – A szobában két egyszemélyes ágy volt, – mesélte Marija. – «Aludj egyedül, – mondta Nyemcov, – nekem holnap korán kell kelnem». Kialudt a fény. És erre Nyemcov azt mondta: «Add a kezed, ne félj!» Ekkor hirtelen rám is átragadt a belőle áradó energia! Elkezdtünk csókolózni. Nyemcov felkapcsolta a villanyt a lámpabúra alatt. Álltunk egymással szemben. Az arcom kicsit magasabban volt, mint az ő mellbimbója. «Megcsókolhatod a mellemet», – mondta tréfásan. És én meg is csókoltam...
 Mása részletesen leírta a továbbiakat is. Nemi aktus csak kettő volt és partnere intim paraméterei nem voltak többek a «közepes méretnél». De mindemellett Borisz fáradhatatlan és találékony partnernek bizonyult, amilyennel a lány addig még nem találkozott. És ami a fő – «nagyon értett a dumáláshoz». Lényegében meghódította az éles eszével. Mása valóban beleszeretett és utána még sokáig hálásan emlékezett vissza erre a csodálatos estére.

Véletlen gyerekek

 Moszkvába költözése után Nyemcovot nemegyszer látták sztriptízklubokban. 1998-ban az egyik újság azzal fenyegetőzött, hogy megszellőzteti egy pornóvideó részleteit, mely elit prostituáltak és a miniszterelnök-helyettes Nyemcov orgiájáról készültek. Végül ez az egész valahogy mégiscsak meghiúsult és így soha nem látta senki. Hamarosan az újságírók azt is megtudták, hogy Nyemcov két titkárnője – Natalja Szamoljenko és Olga Peklo – voltak előtte valamilyen meghallgatáson, mely az ő részére volt megrendezve, egy speciális castingon, gondolom sejtitek, milyen jellegű szolgáltatás nyújtására. Mindez nem akadályozta meg Boriszt (emlékezzünk rá, hogy hivatalosan házas volt!), hogy közeli kapcsolatot ápoljon a tévés személyiség és üzletasszony Jekatyerina Ogyincovával.
 Hosszú ideig találkoztak titokban és született két gyermekük: Anton és Dina – hét év köztük a korkülönbség –  aztán végül csak kitudódott a kapcsolatuk.

– A szülés Katyerina döntése volt, hihetetlen furfangosan megtervezve. Nem beszélt meg velem semmit , – mesélte Borisz Nyemcov az Expressz gazetának 2013-ban. – Egyszerűen kész tények elé állított, mondván hogy terhes. Hogy te ezt akarod vagy sem, alkalmas most vagy sem – nem fontos. Nagyon jól tudta, hogy anyám engem úgy nevelt, hogy soha ne merjek egy nőt se arra kérni – akivel kapcsolatom van, hogy menjen abortuszra, Egyáltalán, négy gyerekem közül egy se volt betervezve. Szerelemből, de spontán módon.
 Ezek a szavak nagyon bántóak voltak Ogyincova számára.
 – Lehet, hogy Borisz Jefimovics nem várta volna, hogy a szerelmes éjszakák után gyerekek is születnek? – jegyezte meg Katyerina gúnyosan az Expressz gazeta tudósítójával 2014-ben folytatott beszélgetésében. – Annyira szerettem, hogy képtelen voltam elhagyni még annak tudatában is, hogy mennyire távlatok nélküli a kettőnk kapcsolata. Mikor megtudtam, hogy a második gyereket várom, az orvosok azt is közölték, hogy fennáll a vetélés veszélye. Be kellett feküdni a kórházba és én Borisznak  megmondtam: «Hormonokat írtak fel nekem, lehet a bajon segíteni, ki lehet kezelni». – «Nem foglak ejteni, minden jó lesz», – válaszolta Borisz. Kerülte a beszélgetést a feleségéről Raiszáról, de ő is tudta, hogy a második gyerekünk születésével már valamit lépnünk kéne. Betöltöttem a harmincat, Borisz pedig őszintén annyit mondott: «Az első feleségemtől nem szándékozom elválni». 
A feleségéhez nem ment vissza, de Kátyával sem lettek igazi család.

borisz_jekatyerina.jpg

Borisz Nyemcov, Jekatyerina Ogyincova és gyermekeik

Őszülő Don Juan

Átlépve az 50-ik évét, a kissé már őszülő lovelace hirtelen átnyergelt a fiatalokra. Néha ezek a kapcsolatai nyilvánosságra is kerültek. Több újság riportot hozott le például a nyaralásáról Dubaiban egy vörös hajú szépséggel, Anasztaszia Ognyevával. Azt írták, hogy a lány elég laza erkölcsű. Válaszképpen a haragra gerjedt orosz playboy internetes közösségi oldalon azt írta, hogy Nasztyával kábé már három éve randizgat és a lány tisztességes, a rágalmazóknak pedig betömi a pofáját. Az újságírók erre azt javasolták a politikusnak, hogy akkor nézzen szét az escort-szolgáltatásokat kínáló weboldalakon. Az incidens magától elsimult.

ognyeva_3.jpg

ognyeva_2.jpg

ognyeva_1.jpg

Anasztaszia Ognyevával

Még egy forró románca volt a titkárnőként dolgozó Irina Koroljevával, aki egy kislányt is szült neki, Szonját. Borisz ragaszkodott ahhoz, hogy Ira adja fel a munkáját és csak a gyermeke nevelésével foglalkozzon. És majdnem úgy folytatódott az életük, mintha hivatalos házasságban lennének. Mígnem a mi nőkedvelő hősünk ismét csak félrelépett.
– Az utóbbi időben a csuklójukat nézem meg, – mesélte Nyemcov az Expressz gazetának vagy másfél évvel ezelőtt. – Szerintem ez a testnek egy igen nőies része. Korábban mint mások, én is az ajkakra figyeltem. Ajkak – szexualitás, jóság vagy gonoszság, őszinteség vagy hamisság. De ami most számomra a lényeg – a nőiesség. A férfias jellegekkel bíró nők nem vonzanak. A kijevi félvilági kisasszony, Anna Durickaja ennek szellemében teljesen megfelelhetett az ízlésének.

anna_durickaja.jpg

Anna Durickaja

Kaukázusi nyom
...Az aktívan már nem tevékenykedő modellt három évvel ezelőtt Törökországban csípte fel. Borisz Bountynak becézte és ez a név rajta is ragadt. Nagyjából havonta találkozott vele... De miről is van még szó? Nyemcov – mint kiderült, a legutolsó időben, párhuzamosan találkozott Anna Durickájával és a 31 éves Zamira Duguzsevával, egy ápolónővel Karacsáj-Cserkeszföldről. Zamirát viszont két évvel ezelőtt látta meg egy ellenzéki tüntetésen Moszkvában. Zamira és a barátnője odamentek hozzá, hátha sikerül egy közös fotót készíteni vele és Borisznak felkeltette az érdeklődését. Sőt, ez már mindkettőjük irányában több volt, mint szimpla emberbaráti érdeklődés... Zamira október 8-án (Borisz «kaukázusi cicának» hívta) a születésnapját ünnepelte Nyemcov lakásában a Malaja Ordynka utcában. Elmondta az újságíróknak, hogy véletlen elolvasott egy sms-t Anna Durickájától, amiben Boriszt gyengéden «drágámnak» nevezte. A felháborodott Duguzseva magyarázatot követelt.

zamira_dguzseva.jpg

Miután Zamira Duguzseva részletekbe menően elmesélte kapcsolatát Nyemcovval, «a kemény cserkesz lány» úgy véli, a politikus meggyilkolása után rászálltak a családjára

– Ne aggódj, nincs vele semmi komolyabb, –  biztosította Borisz Jefirimovics. Úgy tűnik, egészen őszintén beszélt, merthogy Annát rábeszélte, végeztessen magán abortuszt. Azokat a nőket, akik jelentettek valamit az életében, tartotta annyira, hogy  utódokat szüljenek neki. Mellesleg Anna Durickaja anyja nem helyeselte lánya kapcsolatát a férfival, aki kétszer annyi idős volt mint Anna. Sikertelenül próbálta meggyőzni a lányát arról, hogy tartsa meg a babát.

Aztán a múlt héten felröppentek olyan hírek, hogy Anna lefeküdt a «Dnyepr-1» náci zászlóalj parancsnokával, az ukrán Jurij Berezával. «Nem vagyok képes irigykedni az elhunytra, – írta egy elég jól ismert blogger. – Ilyen szép vég, a hídon a Kreml közelében, a puhán, csodásan hulló hóesésben, oldalán egy szőke kijevi lánnyal. Az, akinek  a keze benne volt ebben a gyilkosságban, jól ismerte Nyemcov életének apró mozzanatait, megölte szerelmében. Csak kispárnát nem vitt a feje alá...»

a_meggyilkolt_nyemcov_1.jpg

a_meggyilkolt_nyemcov_2.jpg

Mihail Vasziljev cikke az Expressz gazetában.(2015. március 13.) 

Kapcsolódó poszt: 

Újabb Nyemcov utód: Anna Lesznyikova nem hallgat tovább

17 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alick 2015.03.18. 08:54:56

Ez a "Berlusconi-kategóriás" nőfaló volt az orosz ellenzék krémje... ennyit az orosz demokrácia "reménységeiről".

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.18. 09:00:06

"De ezután a randevú után..."

Helyesen: De ez után a randevú után...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.18. 09:01:25

Ja, érdekesek a képaláírások a képek nélkül. :D

Günther von Kastenfrosch 2015.03.18. 09:18:04

Ez az egész nekem valahogy az érintett nők oldaláról nézve is tanulságos: az átlagosnál valamivel jobb fizimiska, jó duma, potenciális pénzcsap, és máris olyan ütemben vágja gerincre magát minden nőnemű előtte, hogy szinte már neki kínos a válogatás...

Egy Hun Hunniából 2015.03.18. 09:31:18

"Hát ha egyszer lejár az idő akkor a királyoknk is lejár.." by Matula bácsi a Tüskevár rákászata után

min 2015.03.18. 09:33:48

@Günther von Kastenfrosch: Tehát a pasiknak csak 10 %-a normális, viszont a nők többsége egyszerűen kurva. :-)

HoNeYBiRD 2015.03.18. 10:46:14

ennyire ne legyünk már álszentek, tényleg olyan sok ez a tizen pár nő? emberünk 55 éves volt

Janos Mohacsi 2015.03.18. 10:49:43

Szerintem semmi kulonleges nincs benne. Kb. az orosz H.Cs. vagy D.T., akit nem tudjuk miert oltek meg.
Aki ismeri az orosz viszonyokat, az tudja, hogy a (szep, fiatal)nok mindig is a penz-hatalom-hirnev haromszogben mozogtak, masreszt a katonasag es a haboruk miatti halalozasok miatt a vilag mas reszeivel ellentetben az 50 eves korosztaly alatt sokkal tobb volt a fiatal nő.
Latszik o is sztiptizbe jart(penz)meg qrvazott.

2015.03.18. 11:38:40

Szép élete volt...

meiname (törölt) 2015.03.18. 11:53:50

Fajta-jellegzetes viselkedés...

kisQtya 2015.03.18. 12:36:20

Lehet válogatni oligarcha, diktátor és kurvapecér között.

Sajnos, normális emberek nem foglalkoznak politikával.

Én egyébként nem hiszem, hogy egy olyan ember, aki állandóan azzal van elfoglalva, hogy melyik kurvába verje bele a farkát, az higgadtan, megfontoltan, józanul és koncentráltan tud napi rendszerességgel, nagy munkabírással a közügyekkel foglalkozni.
Az ilyennek a közéleti szerep is csak azért kell, mert ott könnyebben hajtja fel a pinaszükségletet.

kisQtya 2015.03.18. 12:54:13

@min: Van ebben valami ősi alapigazság.
Pedig és is nő vagyok, csak későn jöttem rá, hogy az jár jól, aki kurva. Ezért is táogatja a genetika a kurvaságot.

Húszéves koromban egy befutott vén faszi (60 körül lehetett) kerek-perec felajánlotta, hogy kitart (vesz nekem lakást, berendezi, egyengeti a pályámat). Felháborodottan visszautasítottam. Ma már nem tenném. Lehet köpködni..... :))))

BelAmi 2015.03.18. 13:35:14

Függetlenül az "összeállítás" valóságtartalmától, számomra a KGB izléstelen lejárató akciója sejlik mögötte.

Alick 2015.03.18. 15:56:16

"intim paraméterei nem voltak többek a «közepes méretnél»"

A felesleget még csecsemő korában lemetélték róla...
:)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.18. 19:11:30

@kisQtya:

Csakhogy ma már nincs, aki ilyen ajánlatot tenne. :D Vagy ha van, az már 80 körüli.

Gabor Ventilla 2015.03.18. 20:02:54

Borisz irígylésemre méltó (volt).
Ami a többnejűséget illeti, azzal maximálisan egyetértek: A NEJEK NEM AZ EMBERT ESZIK, HANEM EGYMÁST !!!

bastian 2015.03.18. 23:09:12

Egy szarházi volt. Nem kár érte.